Egy hosszabb nyári úton az elektromos autó nem stresszforrás: a lényeg az útközbeni, „amíg mást csinálsz” töltés – ebédnél vagy strandolásnál a DC gyorstöltő 20–40 perc alatt visszatölt annyit, amennyi a továbbúthoz kell. Ez egy olvasónk valós balatoni útinaplója arról, hogyan lett a régi „hatótáv-szorongásból” egy nyugodt, tervezhető nap.
Ez a cikk egy olvasónk beküldött útinaplója. Azért tesszük közzé, mert pontosan azt írja le, amit sokan kérdeznek tőlünk: „És egy hosszabb úton mi lesz? Nem stresszes ez az egész?” A választ hadd mondja el ő maga.
Július eleje volt, az a fajta reggel, amikor már nyolckor tudod, hogy kánikula lesz. A gyerekek hátul, a csomagtartóban két strandtáska, egy fél görögdinnye meg egy felfújható flamingó, amit valamiért mindenhová magunkkal kell cipelnünk. Indultunk a Balatonra. Semmi különös – kivéve, hogy másfél éve elektromos autóval járunk, és ez volt az első igazán hosszú, „egész napos” utunk vele a nyári forgalomban.
Bevallom, előző este még ott motoszkált bennem a régi reflex. Az a bizonyos „és ha lemerül?” érzés, amit az ember évtizedeken át tankolós autóval a csontjaiban hordoz. Este ránéztem az alkalmazásra: reggelre 92%. Kiszámoltam, hogy oda-vissza bőven elég. Aztán mégis lefekvés előtt még egyszer megnéztem. Az ember már csak ilyen.
Az út, ami sokkal csendesebb lett, mint régen
A legnagyobb meglepetés nem a hatótáv volt, hanem a hangulat. Egy elektromos autó a maga némaságával másképp visz. Nincs az az állandó, monoton motorzúgás, ami hosszú úton észrevétlenül elfáraszt. A gyerekek hátul elaludtak Siófok előtt, mi meg elöl halkan beszélgettünk – tényleg halkan, mert nem kellett túlkiabálni semmit.
Volt egy szakasz a sztrádán, ahol belefutottunk egy komolyabb torlódásba. Régen ilyenkor bosszankodtam, hogy állva is fogy a benzin. Most viszont a kijelzőn a fogyasztás gyakorlatilag nulla volt. Álló helyzetben egy elektromos autó nem fogyaszt – nem jár a motor, nincs alapjárat. Ez a dugó volt életem első dugója, ami nem került semmibe.
A töltés, amitől előre féltem
A tervünk egyszerű volt: nem a parton akartunk ebédelni a tömegben, hanem kicsit beljebb, a Kis-Balaton felé, egy helyen, amit egy ismerősünk ajánlott. Radpusztának hívják – egy élménybirtok, ahol van rendes étterem, állatok, tágas, árnyékos terület, és ami nekünk aznap külön öröm volt: töltő is.
Amikor beálltunk, ott volt két töltőpont az autóknak, sőt még egy biciklitöltő is – ami elsőre furcsa, aztán rájössz, milyen logikus egy olyan helyen, ahová sokan tekernek is. Bedugtam az autót, elindítottam a töltést a telefonról, és bementünk ebédelni. Az egész „töltési procedúra”, amitől hónapokig tartottam, körülbelül negyven másodpercig tartott.
És itt jött a kellemes rész. Mivel náluk ebédeltünk, a töltés a vendégeknek nem került semmibe – de őszintén szólva akkor sem lett volna dráma, ha fizetni kell érte. Az étteremben eltöltött másfél óra alatt az autó annyi energiát vett fel, amennyivel kényelmesen hazaértünk. Nem én vártam a töltőre. A töltő várt rám, amíg én a rántott pisztrángot ettem.
Az ebéd, amiért érdemes volt bemenni
Nem gasztrokritikus vagyok, úgyhogy csak annyit mondok, amennyihez értek: jó volt. Az a fajta vidéki, nem túlbonyolított konyha, ahol a húsleves az húsleves, és a gyerekek is találnak valamit, amit tényleg megesznek. Kiültünk az árnyékba, a gyerekek mentek megnézni az állatokat, mi meg ittunk egy hideg limonádét.
Volt egy pillanat, amikor eszembe jutott, hogy régen ilyenkor a benzinkúton álltunk volna. Beállni, kiszállni a hőségben, tankolni, sorban állni a pénztárnál. Most ehelyett ültünk egy fa alatt, ettünk valami finomat – és közben, valahol a parkolóban, csendben töltődött az autó.
Amit ez az egy nap megtanított
Hazafelé már nem néztem tízpercenként a hatótávot. Megértettem valamit: az elektromos autóval nem úgy kell utazni, mint a benzinessel. Nem „teletankolsz, aztán mész, amíg le nem merül”. Hanem beépíted a töltést azokba a megállókba, amiket úgyis megtennél. Ebéd, kávé, egy séta, egy fürdés. Az autó ezalatt dolgozik helyetted.
A régi logika: előbb a tankolás, aztán a program. Az új: előbb a program, és a töltés közben megtörténik. És ez nem kompromisszum – számomra kifejezetten kellemesebb lett tőle az utazás.
Ha valaki most tervez egy hasonló napot
Az otthoni töltés a lényeg. A hosszú út csak akkor stresszmentes, ha reggel tele indulsz. Nálunk ez azt jelenti, hogy éjszaka, olcsó árammal töltünk otthon, és a nap 90%-ában soha nem állok meg „tankolni”. A Balaton csak az a ritka nap, amikor út közben is kell egy kicsit.
A megállót válaszd, ne a töltőt. Ne úgy tervezz, hogy „hol van töltő”, hanem úgy, hogy „hol akarok megállni” – és nézd meg, hogy ott van-e töltés. Nekünk Radpuszta pont ilyen volt: nem a töltő miatt mentünk oda, hanem mert jó hely.
Szóval, ha valaki bizonytalan, hogy „lehet-e ezzel nyaralni menni” – lehet. Sőt, szebben, csendesebben, és egy fokkal olcsóbban is, mint régen. Mi már tervezzük a következő utat. Csak most már nem az foglalkoztat, hogy „hol tankolok”, hanem hogy hol lesz jó megállni ebédelni.
A szerző egy Szeged környéki család feje, másfél éve jár elektromos autóval. Ha neked is van egy hasonló élményed, szívesen olvassuk.
Tervezed a saját EV-töltőd telepítését?
Néhány perc alatt személyre szabott árajánlatot adunk, vagy előre kiszámolhatod a várható költséget a kalkulátorunkkal. Segítünk kiválasztani a hozzád illő eJoin töltőt – az otthoni fali töltőtől a céges flottáig.